Mostanában volt lehetőségem kapcsolatba kerülni ezzel a témával, mivel a barátom apukáját, Gyuri bácsit tegnap temettük el. Nehéz erről beszélni, mert nagyon megfoghatatlan az egész, de úgy érzem, kaptam valamit ettől a helyzettől, és ezt valahogy szeretném megosztani.
"Minden ismereted csupán arra jó, hogy a változók közt eligazítson, de a változatlanról nem nyújt semmi bizonyosságot. Ismeret csak a változóban van és csak a változóról, mert benne külön-külön vizsgálható a Van és Nincs, helyes és helytelen, domború és homorú; de a teljességben mindez bontatlanul azonos, ezért nincs benne semmi megnevezhető. A teljesség nem egy és nem több, nem én és nem más, nem valami és nem semmi.
Ha a teljességet ismerni akarod, ne kérdezz semmit mert rávonatkozólag minden „igen” és „nem” ugyan azt jelenti..."
Ezt az idézetet csak előre bocsájtásképpen: nem fogok tudni úgy beszélni róla, hogy azzal elmagyarázhassam.
Tulajdonképpen összetört bennem pár illúzió. Láttam, ahogy egy erős, egészséges férfi test két hónap alatt, de akár mondhatnám, hogy egy hét alatt darabokra hullott. Annyira szilárdnak érezzük a testünket, annyira biztonságot adó kis otthonnak tekintjük és valójában nem az. A test gyenge és meghal.
A szellem az, ami élteti és erőt ad neki. Hihetetlen dolgokra volt képes csak azért, mert akarta! Ez volt a második dolog, amire rá kellett jönnöm, hogy az életünk addig működik, létezik, ameddig lélekben vágyunk rá. És hogy ez a vágy több okból fakadhat, az egyik a félelem, a másik a szeretet.
Íme a harmadik lecke: "Legtöbb ember a haláláig őrzi egyéniségét. Tervei, körülményei, apró
kedvtelései jelentik részére az élet értelmét s haldoklás perceiben feltáruló időtlen végtelenségtől, az üdvösségtől éppúgy visszariad, mint az elfoszló tudat alól feltörő homályos vonzástól, a kárhozattól; egyikben sincs érzés, értelem, változás, tagoltság, melyek az ő kedvteléseihez szükségesek; szétmálló ösztöne az élet végső roncsába kapaszkodik, s ez már nem nyújt menedéket.
Az élet, változás, idő kicsúszik alóla, a változatlan örökléttöl iszonyodva elhúzódik: dermedt állapotba kerül, melyből az élet tagoltsága és a lét teljessége egyformán hiányzik."
Az ember retteg még akkor is, ha kap időt a felkészülésre, mert számára felfoghatatlan az a tér, ami megnyílik előtte. És meggyőződésem, hogy igaz a mondás, hogy mindenki egyedül hal meg. Mi ott voltunk Gyuri bácsi mellett, fogtuk a kezét és igyekeztünk biztatni, hogy menjen és ne féljen, de ő mégis kapaszkodott megszállottan. De azért élhetett 24 óra helyett hat napot, mert mi ott voltunk, és fogtuk a kezét és szerettük.
Az életünkben is túl sok mindenhez ragaszkodunk. Emberekhez, vágyakhoz, tárgyakhoz, eszmékhez, de ezek egyszer el fogják veszíteni a jelentőségüket, és akkor majd ott állunk meztelenül a végtelenben és rettegünk. Ezért érzem szükségesnek a Teljességre való törekvést, a Mély keresését, a Tapasztalatot.
Én ellen akarok állni az ijedtségnek és a csüggedésnek.
Ellen akarok állni az emlékekhez való ragaszkodásnak.
Ellen akarok állni a sötét vidékek felé való menekülés vágyának.
Belsőleg szabad és közömbös akarok maradni a táj illúziójával szemben, amikor annak majd eljön az ideje.
Mert "Amit a hernyó a világ végének tekint, azt a mester pillangónak nevezi." =)
Weöres Sándor: A teljesség felé
Richard Bach: Illúziók
Silo Üzenete
