Tegnap nagyon szép napom volt. Mindez abból indult, hogy arra jutottam várnom kell. Nem vagyok abban a belső állapotban, hogy meg tudjak érinteni olyan témákat, gondolatokat, amiket szeretnék. Feszültség van bennem, akarat, kicsit olyan, mint amikor egy kutya szájzárat kap és nem tud engedni a szorításából én agyzárat kaptam :) és közbe meg a Szent felé szeretnék menni, az életem értelmét kutatni, célt találni, a boldogság és öröm felé menni... hát ezt így nem lehet
Szóval vártam, mert az állapotok változnak, ahogy Stefi barátom mondta, jön még Tomira nyitottság és inspiráció. És jött is, meglepően gyorsan, ahogy elengedtem az azonnaliságot. Elkezdtem kinyílni a világnak, észrevenni a szépséget az emberekben, a dolgokban, történt pár véletlenszerű dolog, inspiráló gondolatok, olyan mintha beindult volna egy fejlődés.
Aztán megpróbáltam megragadni, birtokolni, létrehozni és elillant. Nem bezárható, nem birtokolható. Ha elengedem ott van, ha akarom elillan.
Akkor vajon mit tehetek? Talán várhatok nyitott szívvel, kerek szemmel. Talán hihetek benne, hogy van. Örömmel üdvözölhetem, amikor megjelenik. Talán máshogy vannak a dolgok, mint ahogy gondolom.
Nem tudom, mindenesetre örülök, hogy történt, hiszem, hogy történik még, és hálás vagyok nektek, hogy írhatok róla itt.
